Epiktétosz (i. sz. 1. sz.)
Epiktétosz
szerint a filozófia elsődleges feladata, hogy konkrét életszemléleti elveket
biztosítson számunkra. Mire kell törekedni és mit kell elkerülni? Ez a
legfontosabb kérdés az emberi élettel kapcsolatban és ezért a filozofálás
alapkérdése is ez. A filozófus azonban nem csak elméletben válaszolja meg ezt a
kérdést, hanem a saját életében valósítja meg elveit, mégpedig anélkül, hogy
sokat prédikálna róluk. A filozofálás célja tehát nem valamilyen tudás, hanem a
helyes élet.
Epiktétosz
felhívja a figyelmünket, hogy amikor arra vagyunk kíváncsiak, hogy mire kell
törekednünk és mitől óvakodnunk, akkor mindenekelőtt azt a kérdést kell
feltennünk, hogy mi múlik rajtunk és mi nem. Nyilvánvaló ugyanis, hogy hiába is
törekednénk olyasmire, ami nem rajunk múlik. Ennek a tételnek a fordítottja nem
ennyire nyilvánvaló: Gyakran félünk olyasmitől, aminek elkerülése vagy
elszenvedése nem a mi döntésünktől, cselekedeteinktől függ. Epiktétosz azt
javasolja, szoktassuk hozzá magunkat, hogy ne nyugtalankodjunk semmi miatt,
aminek bekövetkezése, vagy elmaradása nem rajtunk múlik, azaz nem egyes egyedül
a mi tevékenységünktől függ.
Ebből a
megközelítésből következik, hogy a saját belső világunk kerül az érdeklődés
középpontjába, egész pontosan az adottságokhoz való viszonyulás lesz a
legfontosabb. Bármi történik, módunk lesz rá, hogy helyesen viselkedjünk, azaz,
hogy helyesen viszonyuljunk a tényekhez.
Abból a tapasztalatból,
hogy egy adott tényálláshoz többféleképpen viszonyulhatunk, annak a
szabadságnak a belátása következik, hogy lehetőségünk van megváltoztatni a
dolgokhoz való viszonyulásunkat és így azt a módot, ahogyan velük érintkezünk,
azaz azt, ahogyan a tények érintenek bennünket.
„Nem a
tények zavarják az embereket, hanem a tényekről alkotott vélemények. A halálban
például nincsen semmi szörnyű; ha szörnyű volna, Szókratésznak is úgy tűnt
volna(…) Így hát sohase másokat okoljunk, amikor akadályokra bukkanunk, vagy nyugtalanok
vagyunk; magunkat, azaz a magunk véleményét hibáztassuk.” (Epiktétosz:
Kézikönyvecske. Ford. Sárosi Gyula, Budapest, Európa Könyvkiadó 1978)
Az a
képességünk, hogy alakítani tudjuk az adottságokhoz (a saját adottságainkhoz és
a külvilág adottságaihoz) való viszonyunkat és, ezáltal képesek vagyunk
helyzetek átértelmezésére, nagyban megkönnyíti az életet.
