Arisztotelész (i.e. 4.
sz.)
Az erényről
Amikor Arisztotelész azt vizsgálja, hogy mi a helyes élet
lényege, azaz mi az erény, akkor (Platónnal ellentétben) nem a társadalom és
egyáltalán a világ hierarchikus-funkcionális felfogásából, hanem az életmódok
sokféleségéből indul ki. Megkülönböztet teoretikus (szemlélődő), praktikus
(szervező, cselekvő) és poétikus (alkotó) életmódot. Az erények egy olyan attitűdök,
beállítottságok, lelki alkatok, amelyek abban segítenek, hogy bizonyos életmódoknak
megfelelően éljünk. Arisztotelész szerint különbséget kell tennünk észbeli
erények és erkölcsi erények között. Az észbeli erényeket mai szóhasználattal
intelligenciának, tudásnak, okosságnak neveznénk. Az észbeli erényeket nem
lehet túlzásba vinni. (Soha nem lehet valaki túl okos.) Az erkölcsi erények
gyakorlása ezzel szemben két szélsőség (hiány és túlzás) közötti középút okos
megtalálását jelenti, pl. a bátorság a gyávaság és a vakmerőség közötti középút,
a bőkezűség pedig a fukarság és a pazarlás között helyezkedik el. A cselekvő
(praktikus) életmód fontos erénye a bátorság, de, aki túl bátor (azaz vakmerő)
nem sokáig él, aki viszont gyáva, az olyan lépésektől is visszaretten,
amelyeket pedig jó volna megtennie.
A világ lényegéről
Amikor a világ dolgainak lényegére kérdez rá, elutasítja
Platón ideatanát mint a világ szükségtelen megkettőzését. A lényeg itt van,
ebben a világban. Nincs külön lényeg-világ efölött a jelenség-világ fölött. A
dolgok valóságosságukat nem az ideáktól, hanem a formájuktól nyerik. A valóság
az anyag bizonyos konkrét formákban. Nem pusztán az anyag, hanem a formával
bíró anyag. Forma nélküli anyagot még senki sem látott és tudunk elképzelni
semmit, ami ne valamilyen konkrét formában létezne. Minél konkrétabb, minél
körvonalazottabb valami, annál valóságosabb. Hogyan jön létre ez a valóság? A
keletkezés négy okát nevezi meg:
Szükség van egyrészt anyagra, másrészt formára, továbbá a
hatásra is, amely a formálódáshoz vezet. A formálódás, az anyag konkrét formát
öltése mindig valamilyen céllal történik. Az anyagi, a formai és a cél-ok
mellett a negyedik ok-típus a célok. A változásoknak tehát sajátos céljuk
vannak a világban. A világfolyamat tökéletesedési folyamat. Ez a tökéletesedés úgy
történik, hogy az anyag egyre megformáltabb lesz. A világfolyamatot a tiszta
forma mint mozgatatlan (és mozdulatlan) mozgató tartja mozgásban, oly módon,
hogy a világon minden folyamatnak az a célja, hogy tiszta formává váljon.
A gondolkodás formája, a szillogizmus
Gondolkodásunk alapvetően ítéletalkotás és az ítéletek
összekapcsolása következtetésekké. A következtetések premisszákból
(feltételekből, előfeltevésekből) és konklúzióból (következményből) állnak.
Egy ilyen szillogizmus például:
(P1) Minden kutya ragadozó
(P2) Bodri kutya
(K) Bodri ragadozó
A logikailag helyes
következtetés konklúziója akkor igaz, ha a premisszák igazak.
Arisztotelész a szillogizmusnak, mint a következtetés
szerkezetének leírásával tulajdonképpen a gondolkodás „ha…, akkor…”
struktúráját, azaz bizonyosságaink, meggyőződéseink, tudásunk feltételekhez
kötött voltára mutatott rá. Minden meggyőződésünk akkor igaz, ha azok a
bizonyosságaink, amelyekre az adott meggyőződést alapozzuk, igazak. Sok olyan
bizonyosságunk, amelyre meggyőződéseinket alapozzuk kimondatlan,
megfogalmazatlan és ezért ellenőrizetlen marad, ezért fontos, hogy megpróbáljuk
megfogalmazni előfeltevéseinket, ha fontos dolgokkal kapcsolatban alkotunk
véleményt.
