Friedrich Nietzsche
(19. sz.)
Nietzsche központi témái az ember természete, a morál, a
társadalom és az igazság. Gondolkodása egy nagyszabású leleplezési projekt: célja
az e témákat övező képmutatás megszüntetése. Az ember csordában élő állat,
amelynek alapvető késztetése a hatalom akarása. Minthogy minden ember ugyanazt
szeretné (mindent), komoly konkurencia és fenyegető konfliktusok keletkeznek. A
konkurencia eredménye irigység, míg a konfliktusok lehetősége félelemmel tölti
el legtöbb embert. A hatalom akarása, az irigység mint attitűd (ezt Nietzsche A morál genealógiájához című „vitairatában”
a ressentiment névvel illeti) és a
szokássá vált félelem, azaz a gyávaság azok a tényezők, amelyek az emberi
együttélést, a társadalmi szokásokat és intézményeket alakítják. A morál mögött
álló erők: „a csorda ösztöne az erős függetlenek ellen, a szenvedők és a
félresiklott életű emberek ösztöne a boldog emberek ellen, a középszerűek
ösztöne a kiválasztottak ellen”. Az emberek irigysége és tehetetlensége hozza
létre a morált, amely részint azt a célt szolgálja, hogy másokat a magunk
szintjére szabályozzunk, részint pedig a konfliktusok elkerülésének eszköze,
amely oly kedves a gyávák és tehetetlenek számára.
Nem csak a morál,
hanem az igazság is olyan emberi találmány, amely a kényelmességünk és
konfliktuskerülésünk eredménye - mutat rá Nietzsche A nem morálisan felfogott igazságról és hazugságról címet viselő
esszéjében. Nyelvi konvencióink hatékonyan helyettesítik a valóságot, szavak a
dolgokat, hogy azután elfelejtsük, hogy csupán szimbólumokkal és metaforákkal
van dolgunk. A beszéd tulajdonképpen hazugság, mert soha nem magát a dolgot
nevezi meg, hanem annak desztillált „fogalmával” operál. A szavak hazug
voltának az elfelejtésén alapul az igazság. A nyelv mindig konvencionális és
ennyiben emberi viszonylatok összessége fejeződik ki általa. A tudomány maga is
ezeken a nyelvi konvenciókon (metaforákon és absztrakciókon) alapszik és így
nem a dolgokról, hanem az emberi viszonyokról szól. Az absztrakciónak ez a
hamis játéka azonban hatékonyan vonja ki az életet az élet dolgaiból és ezáltal
kitűnő eszköz a boldogtalanság ellen, hiszen az érzések elfelejtéséhez vezet.
Az ember Nietzsche szerint olyasmi, amit meg kell haladni (Ím-ígyen szóla Zarathustra). Az
emberfeletti ember gyávaság és irigység nélkül gondolkodik és cselekszik,
anélkül, hogy alkalmazkodna vagy lázadna. Szükségtelennek találja mások
útmutatását, mint ahogyan azt is, hogy másokra hivatkozva, „mások érdekeire
tekintettel”, másokért tegye, amit tesz. Fontos ugyanakkor, hogy gondolkodását
és viselkedését nem a lázadás határozza meg, nincs szüksége arra, hogy
önállótlanul, valamivel szemben határozza meg magát. Az emberfeletti ember független
és spontán módon, alibi nélkül él.
