John Locke (17. sz.)
Ismeretelmélet
Tanulmány az
emberi értelemről című művében a világról és önmagunkról való tudásunk
forrásait kutatja. A mű alapkérdése: Honnan származnak tudattartalmaink (Locke
kifejezésével „ideáink”), honnan ered „mindaz, amit az ember gondol?” A szerző
célkitűzése, hogy bebizonyítsa: Semmi sincs a tudatunkban, ami ne a
tapasztalatból származna, azaz nincs semmilyen „velünk született” bizonyosságunk.
(Ezért, ha a tapasztalattól eltekintünk, semmilyen ismeretünk nem marad. Ez épp
ellentéte annak, amit Descartes-nál láttunk, aki épp Isten „velünk született”
fogalmára alapozza a belátás bizonyosságát.) Ha lennének velünk született
bizonyosságaink, mindenki tudna róluk, ráadásul a gyerekek okosabbak volnának a
felnőtteknél.
Minden tudásunk (és minden tévhitünk) a tapasztalatból ered,
mégpedig a külső és belső tapasztalatból, azaz az érzékelésből és a reflexióból
(ez utóbbi az elménk tapasztalata saját működéséről).
Az a meggyőződés, hogy vannak tapasztalataink, együtt jár
azzal a feltételezéssel, hogy van külvilág, amelyről a tapasztalataink által
szerzünk tudomást. Azt azonban Locke sem vitatja, hogy a külvilággal
kapcsolatos érzeteink időnként becsaphatnak bennünket. A valóság
megtapasztalhatóságának és az érzékcsalódás lehetőségének kettősségéhez
kapcsolódva Locke a külvilágot alkotó tárgyaknak kétféle minősége között tesz
különbséget: elsődleges és másodlagos minőségekről beszél. Az elsődleges
minőségek, mint a szilárdság, kiterjedés, alak, mozgás olyan tulajdonságok,
amelyek valóban a dolgokhoz tartoznak, míg a másodlagos minőségek, például a
szín, illat, hőmérséklet, nem objektívek, nem a tárgyakhoz magukhoz, hanem az
őket észlelő szubjektumtól, annak pillanatnyi állapotától függnek. A másodlagos
minőségek az elsődleges minőségeknek a megfigyelőre gyakorolt hatásai.
(Itt érdemes megjegyezni, hogy tapasztalataink objektív és
szubjektív elemei közötti különbségtétel olyasmi, ami köznapi gondolkodásunkhoz
is hozzátartozik. Tanulságos, hogy mi az, amit tapasztalatainkból, mint
„objektív valóságot” kiemelünk.)
Gondolkodásunk alapja Locke szerint tehát nem más, mint a külvilágról
és saját elménkről szerzett tapasztalataink, ez azonban semmiképp sem jelenti,
hogy passzív tapasztalásra, az érzékekből származó adatok egyszerű befogadására
és az elme műveleteinek puszta tudomásulvételére volnánk kárhoztatva. Képesek
vagyunk nagyon is kreatívan viszonyulni a tapasztalatainkhoz. Ez egyrészt azt
jelenti, hogy tapasztalataink némely tulajdonságát ki tudjuk emelni, míg a
többit figyelmen kívül hagyjuk; másrészt pedig, hogy összetett tapasztalatainkat
szét tudjuk szedni, majd az így nyert elemek közül az általunk kiválasztottakat
új rendben összerakni. Ez a kreativitás számos felfedezésünk és tévedésünk
alapja. A nyelv mint a kommunikáció eszköze is absztrakción alapszik, hiszen
sokkal több mindent kell megneveznünk, mint ahány szó rendelkezésünkre áll.
Politikai filozófia
Az alapprobléma, hogy mi
legitimálja az állam hatalmát, amelyet polgárai felett gyakorol. A kérdés
tulajdonképpen az, hogy mi teszi jobbá azt az állapotot, amelyben a hatalom hierarchikusan,
tehát aszimmetrikusan van elosztva, tehát egyesek hatalmat gyakorolhatnak mások
felett, egy olyan helyzetnél, amelyben mindenkinek ugyanannyi hatalma van.
E kérdést egy gondolatkísérlet segítségével válaszolja
meg. Természettől fogva mindenki ugyanannyi hatalommal bír: ebben a helyzetben
minden ember egyformán szabad és egyenlő, „hiszen mi sem természetesebb, mint,
hogy ugyanazon fajtájú és rendű teremtmények (…) egyenlők legyenek egymás
között…”-írja a polgári kormányzatról szóló második értekezésében. Mindenkinek
egyaránt joga van tulajdont szerezni is. Ez úgy történik, hogy munkája által
(vadászat, gyűjtögetés, földművelés) kisajátítja a természeti javakat. A
tulajdonszerzést – Isten akarata szerint – maga a természet teszi lehetővé és
egyben korlátozza is, hiszen a természeti javak romlékonyak. A pénz, illetve a
pénz funkcióját betöltő nem-romlékony javak azonban lehetővé teszik a
felhalmozást és számos dologra elcserélhetők, átválthatók. Ez megváltoztatja a
tulajdonszerzés módját. A munkával, cserével és felhalmozással szerzett javait
a természeti állapotban mindenkinek jogában áll megvédeni, ahogyan életüket és
mások életét és javait is. A természeti állapotnak ebben a szabad világában a
mindenki bíráskodhat minden ügyben, így a saját ügyében is. Ez a helyzet azonban
sokszor konfliktusokat is szül, hiszen saját magunkkal szemben többnyire
elfogultak vagyunk. Mivel a természeti állapotban jogosnak számító önbíráskodás
gyakran akadálya annak, hogy szabadság boldogságot eredményezzen, az emberek
bírót emelnek maguk fölé és lemondanak arról a jogukról, hogy maguk
bíráskodjanak a saját ügyeikben. Ez a természeti állapotból a politikai
állapotba (más néven társadalmi, avagy polgári állapotba, azaz államba) való
átmenet pillanata.
Locke nem tekinti politikai államnak az abszolút monarchiát,
mert itt van valaki (jelesül az uralkodó), aki saját ügyében bíró lehet.
Mindazok az emberi viszonyok, amelyekben az emberek fölött nincs független bíró,
természeti állapotnak tekintendők és az ilyen helyzetben lévő emberek
természeti állapotban vannak egymáshoz képest. Az állam, avagy polgári
társadalom alapvető funkciója tehát a független bíráskodás és
ítélet-végrehajtás, a polgárok életének és vagyonának elfogulatlan védelme
érdekében. Ha ennek a funkciójának az államhatalom nem tesz eleget, akkor le
kell váltani, mert elvesztette jogát a hatalom gyakorlására. A legjobb, ha ez
békés úton megtehető, de, amennyiben a kormány választással nem volna
leváltható, akkor lázadással kell távozásra bírni.
